Sikertörténetek

Szeretném Neked bemutatni a Büszkeségeimet, pár fantasztikus átalkulást, hogy mit érthetsz el Te is, ha kezedbe veszed a saját életed irányítását!
Egytől- egyik imádtam együtt dolgozni mindegyik vendégemmel, csodálatos látni a sikereket, az elégedettséget!
Még mindig kételkedsz benne, hogy Neked is sikerülhet?

Vélemények, sikerek az Átalakulás- 6 hetes életmódváltó program után:

Erika sikertörténete

„Szeretném megköszönni, hogy segítettél abban, hogy megtanuljam, hogy hogyan kell egészségesen étkezni úgy, hogy közben ízlik, amit eszek és még fogyok is 6 hét alatt mínusz 7 kilogramm
Bevallom, többféle diétát kipróbáltam már, de ennyire nem élveztem egyiket sem. Nagyon ízletes recepteket kaptam, már szinte vártam a következő napot, hogy milyen új finomságot ismerhetek meg. Én, aki húst hússal ettem, nem igazán hittem abban, hogy hús nélkül jól lehet lakni… és rájöttem, hogy dehogynem akár napokig is megvagyok hús nélkül. Nem fogom abbahagyni, folytatom tovább a Tőled tanultak alapján. Az edzéseket is nagyon élvezem, változatos, hatékony. Nagyon szépen köszönöm mégegyszer!” Böjtös Erika

“Mellkas -5cm, csípő -6cm, derék -4cm, comb -6cm. -6.5kg
A receptek egyszerűen és gyorsan elkészíthetőek, sokszor ettem meglepően finomakat. A tornák tetszettek, bár 1-2 feladatot nem is bírtam , ezen meglepődtem, de innen van előre. Én futottam heti 5-6 alkalommal 1ó e mellett, próbáltam minél többet futni és kevesebbet gyalogolni. Köszönöm szépen a segítséget, folytatni fogom az biztos.”
P. Tünde

Vélemények, sikerek a Turbó – 4 hetes életmódprogram után:

Reni sikertörténete

“Szia Tamara! A négy hetes programról szeretnék visszajelezni. Milyen “véletlen” hogy az indulás előtt pár nappal ismertelek meg.Már akkor megfogalmazódott bennem hogy muszáj valamit kitalálnom és több odafigyelésre lesz szükségem mind a sportban de legfőképp az étkezésben.Te pedig éppen ekkor érkeztél hozzám. Elmesélted hogy milyen életmódváltó program indul a segítségeddel.hazamentem,átgondoltam és úgy döntöttem belevágok. Megkaptam az étrendet,edzéstervet,bevásárló listát és azonnal beszereztem a szükséges hozzávalókat.Nagyon tetszett hogy egyáltalán nem kell sok időt a konyhában tölteni,grammra kiadagolva.egyszerűen leírva a a főznivaló és ami fontos még finomak is voltak az ételek,i.Átalakítottam az étkezési szokásaimat,betartottam a napi ötszöri étkezést,ha nem is minden nap de edzettem rendszeresen és megtoldottam az edzést minden alkalommal 20 km bicajozással.Már az első héten észrevehető volt a változás,a negyedik hét végére sikerült megszabadulnom közel 5 kg-tól és sok sok centitől. Úgy döntöttem továbbra is folytatom ezt az irányt,szeretnék még fogyni.Ahogy észrevettem nemcsak az arcom és a derekam fogyott hanem mindenhonnan megindultak a kilók. Még nem találkoztam ilyen profin kialakitott rendszerrel,hálás vagyok Tamara hogy mutattál egy könnyen kivitelezhető irányt,a többi pedig csak rajtunk,a kitartásunkon múlik. Küldök pár fotót,remélem látszik a különbség. Köszönöm.” Reni

Anikó sikertörténete

“Mindkét fotón vidám vagyok, de az elsőn 3,3kg-mal könnyebb!
A centiméterek is magukért beszélnek: Turbó diéta adatok július 27, derék: 85 cm comb: 58 cm, csípő: 94cm Súly: 66,9 kg
4 hét múlva: Derék: 81 Comb: 54 Csípő: 90 Súly: 63,6kg
Az általad összeállított diéta ízvilága nagyon tetszett, tényleg nem kellett koplalni. Az első héten megismerkedtem a számomra eddig ismeretlen alapanyagokkal, mint pl. csicseriborsó, gluténmentes cikkek, algatabletták. Sikerült megválnom a kenyérféléktől, a süteményektől, a tejtermékektől. Egyre jobban éreztem magam futás közben, szinte szárnyaltam. Szóval belátom, igazad van: 30% sport, 70% kaja.” Pálkuti Anikó

„A tisztító diéta négy hete alatt folyamatosan éreztem, hogy egyre jobban érzem magam. Energikus voltam, jókedvű és közben fogytam is. Nem éheztem. A receptek nagyon finomak, laktatóak és könnyen, gyorsan elkészíthetőek. Az étrend ízletes és változatos. Annak ellenére, hogy nagy húsevő voltam, korábban húst-hússal ettem, egyáltalán nem hiányzott a hús. Élveztem, hogy beprogramozott étrend van, vártam a következő napot, hogy milyen új finomságot ismerhetek meg. Nagyon köszönöm Tamarának, hogy segített az agyam átprogramozásában, hogy rövid idő alatt megmutatta a változatos, egészséges étrendet! Mindenképp folytatom a Tőle tanultakat!” B. Erika

Az étrendekről ezeket a kedves üzeneteket kaptam:

“Nagyon örülök a hetek óta megosztott isteni recepteknek. Sokat kipróbáltam közülük, ízletes volt mindegyik. Külön sikerélmény, hogy a férjem is díjazza a változatosságot, nem utasítja el élből ami más és egészséges. Hasonló ételeket, hasonló összetételben készítettem korábban is, vegyítve persze a hagyományos konyhával, hogy könnyebben átvigyem a “rendszeren”, de a receptjeid tudtak meglepetést okozni, például alapanyagok párosításában, gyors és egyszerű elkészítésben. Külön értékelem, hogy zömében szezonális az összeállítás, ahogy a rengeteg zöldség, gyümölcs is alap. Köszönöm” Erna

“Nagyon várom minden héten milyen ebédkülönlegességeket találsz ki! Igaz sajnos van olyan alapanyag ami nem a kedvencem , de azokat helyettesíteni szoktam másikkal. Imádom , hogy vki kigondolja helyettem mit főzzek, no és még a receptet is megadja hozzá! A reggeliket is beiktatom a napi étkezésembe , főleg ha a szájízem szerint találtad ki! Köszönöm neked, hogy gondolkodsz helyettem főzni való kigondolsában!!”

“Már nagyon sok jó tapasztalatot hallottam a receptekről, igy nekem is megjött a kedvem kipróbálni őket. Nagyon ötletesek de mégis egyszerűek, és a legtöbb pont az én ízlésemnek megfelelő. Úgyhogy köszönöm szépen, hogy időt áldozol rá. Ui.A rakott kel nagyon finom lett! ”

“Nekem sokat segít abban hogy változatos. Az hogy ötletet kapok. Az hogy néha ott a hűtőben az alapanyag, én meg nem tudom mit merre.”

“Szerintem nagyon-nagyon hasznos a csoport és még-még recepteket ”

“Sziaaaa Tamara ez a vegán töltött paprika brutál finom. Teljesen átalakitod az étkezésem. Kösziiiiiii” Reni

“Még csak fél11 van,de 3.ember jegyzi meg nekem h kissé mintha túlpörögnék”…szóval köszi, én is jól vagyok! ” H. Judit

“Sziasztok , én egy héttel ezelőtt kezdtem el a diétát . Sokkal jobban érzem magam , megszűnt a telítettség , puffadás . S ma a mérleg is pozitív visszaigazolást mutatott . 70,7 kg volt az induló súly , s ma reggel 69,4 kg . Mindenkinek sikeres diétát !” M. Dóra

“Szerintem a program nagyon jó . Én próbáltam másfajta diétát is ( ott is kaptunk étrendet és edzés tervet )de ez nekem sokkal jobb. Minden finom volt, az ételeket könnyű elkészíteni . Nagyon jó hogy egy csomó gyümölcsöt lehet smoothie formában fogyasztani .” T. Krisztina

“Tamiiiii!!! Annyira de annyira finomakat eszek!!! Köszönöm! Nagyon jó ez a program! Gratulálok!” K. Orsika

Vélemények az 5 hetes online edzéstervről:

“Másfél hónap volt, hogy nem edzhettünk együtt, ami mindenkinek nagyon nehéz volt úgy gondolom, mert nekem az volt az ÉN időm! Viszont ez a lehetőség, hogy a mozgás megmaradjon nagyon szuper volt és örültem, mikor mondtad, hogy felteszel videókat az oldalra, hogy mozoghassunk! Nagyon pontosan és érthetően írtad le a feladatokat és minden területre figyeltél, hogy megmozgassuk. Egyensúlyi gyakorlatttól, a kardión át, minden izomcsoport megmozgatásáig. Tetszett a változatosság! Tetszett, hogy minden másnap izomlázam volt mikor megcsináltam.Ami szerintem szuper, hogy az eszközökről is adtál infót, hisz olyanokat ismerhetünk meg ,amiket nem használunk! Annyira sok energiát adott, hogy csuda. Szuper volt, hogy benne voltak az edzésbe a motiváló mondataid Na még 8, gyerünk a fele már megvan. Köszönöm, hogy a csapat tagja lehetek!” Böröndiné Németh Katalin

“Elképesztően éles a kép, az időmérő pedig külön zseniális. Korábban két telefon volt nálam. Egy a videónak, egy a stoppernek. A bemelegítés és a nyújtás is tök jó ötlet, így jöttem rá, hogy nagyjából lezavartam csak eddig mindkettőt itthon. Szóval köszi, köszi, köszi! Nagyon hálás vagyok érte!” Ferenczi-Hantó Andrea

Sikertörténetek a személyi edzés alatt:

Az egészséges táplálkozás nem csak a külsőnkre van jó hatással, hanem ami ennél sokkal fontosabb, a testi-lelki egészségünkre is.

Egyik imádnivaló vendégemtől kaptam ezt a visszajelzést még február 10-én, ahol beszámolt a fantasztikus eredményeiről és ezt most veletek is szeretném megosztani. Érdemes rászánni pár percet, nagyon tanulságos és megmutatja, hogy miért érdemes az egészséges életmódot választani.  Azóta már átléptük a -10 kilót, a lelkesedése és a kitartása töretlen! Határ a csillagos ég, mindig van kiút! Hajrá Kriszta, csak így tovább!!

„Tavaly októberben átestem egy nőgyógyászati műtéten, ami után hormont kellett volna szednem. Családi anamnézisre való tekintettel nem fogadtam el a terápiát. Az orvosom azt mondta, semmi baj, van egy másik lehetőség: az életmódváltás. Az interneten akadtam rá Tamarára, ahol személyi edzőt kerestem. Még karácsony előtt találkoztunk állapotfelmérésre. A két ünnep között megkaptam tőle az első heti diétámat, amit január 1-jén kezdtem el betartani, de már a két ünnep között is kipróbáltam belőle pár dolgot. Karácsony előtt 106,4 kilogramm voltam, jelenleg 99,4 kilogramm vagyok. (frissítés, most 96 kg) köszönhető ez Taminak , a heti kettő funkcionális edzésnek, annak hogy végre elhagytam azokat az ételeket amikre már több mint 10 éve intoleráns vagyok( tej, tojás ) és a cukrot , fehér lisztet . Nem élem meg drasztikusnak a váltást, nagyon finom ételeket eszek! Tami fantasztikus recepteket írt a diétámba. Egyáltalán nem éhezek, három óránként eszek. A műtétem miatt altató orvosi vizsgálatra is mennem kellett, ahol az aneszteziológus felhívta a figyelmemet, hogy mindenképpen menjek el kardiológushoz mert a nyugalmi pulzusszámom 110 volt percenként. Az orvos elmagyarázta, hogy ez évek alatt több fajta a krónikus betegségekhez is vezethet. Ma voltam kardiológusnál, a nyugalmi pulzus számom 76 volt percenként. Nem kell rá gyógyszert szednem, az orvos mindent rendben talált. Egyetértett velem abban, hogy a leadott kilóknak és az életmódváltásnak köszönhető a pulzus szám csökkenésem. Már nem dagad a lábam sem. Így 46 évesen még pont jókor váltottam az egészség felé. Nagyon örülök, hogy rátaláltam Tamarára, aki igazi támogató segítség nekem ezen az úton. Mindig van egy jó szava, egy tippje a problémára, egy vicce ami megnevettet. Többen mondják a környezetemben, hogy az életmódváltás drága. “Viszont nem gyógyszerre költöm“-ezt szoktam rá felelni.” Kriszta

IMG_9834

Az edzést 8 hónapja kezdtem Tamaránál, heti 2-3 alkalommal. Az eltelt idő alatt rengeteget javult a fizikai erőnlétem, 12 kg-val lettem kevesebb. Az edzésekre mindig felkészülten érkezik, a feladatok változatosak, egyénre szabottak, nagy hangsúlyt fektet a megfelelő bemelegítésre és a nyújtásra is. Kezdetben csípő és derékfájdalmak miatt kerestem edzőt, ezek már elmúltak, de az edzések pozitív hatása miatt szívesen folytatom a munkát. Ajánlom Tamara edzéseit azoknak, akik szakmailag felkészült, precíz, kedves, korrekt edzőt keresnek. Kálmán

Judit sikertörténete

Judit még 2017-ben ismertem meg, amikor elkezdett hozzám edzeni jàrni.
Hát mit is mondjak? 🙂
A közös munkánk elején sokszor úgy éreztem, csak járatom a számat… egyél reggelit, … ne igyál energiaitalt…. abba kellene hagyni a cigizést…az elején nem nagyon akart változtatni, így nem is lett nagy változás…  aztán kedvet kapott egy Spartanhoz, és egyből elkezdtek jönni az eredmények. Lett egy célja, és egyből alárendelte, a következő fél évét a versenynek! Meg is lett az eredménye, nem csak az állóképessége lett szuper, de mellette megszabadult 10 kilótól is!

Szilvi sikertörténete

 “2019.augusztus végén, orvosi javaslatra kezdtem Tamarához járni személyi edzésre, heti 2 alkalommal. Korábban jártam Gymstick-re is hozzá, de a jelenlegi helyzetemben egy szívbetegség miatt fontos volt, hogy egyénileg foglalkozzon velem. A pulzusomat emiatt mindig 110-130 közötti tartományban kellett tartani, és Tamara nagyon jól tudta kombinálni a feladatokat, hogy ez rendben legyen. Szinte minden alkalomra más feladatokat talált ki, mindig készült, soha nem rögtönzött. Kezdtem egyre jobban élvezni az edzéseket, de sajnos a súlyom nehezen mozdult lefelé. Beszélgettünk erről, úgy tűnt mindenféleképpen szükséges az étkezésem megreformálása is, és ehhez remek tanácsokat, olvasnivalókat kaptam tőle. Betartva a tanácsait, és regisztrálva a kalóriabázis-ba figyelemmel kísértem a napi bevitelt, és rögtön kiderült, hol vannak a hibák. Ezeket javítva, az edzéseket folytatva jöttek is az eredmények. Nagyon sok biztatást kaptam mindig tőle, ételrecepteket cseréltünk, jó hangulatú, de kemény edzések voltak. Ahogy fogytam, úgy fokozatosan változtak a feladatok is, mindig az aktuális teljesítőképesség határán, és ez így volt jó. Jelenleg a korona-vírus helyzet miatt nem edzünk, átváltottam kerékpározásra, de az étrendre ugyanúgy figyelek. Éppen fél éve, hogy Tamara edzése mellett a kalóriabázist is használom, és 16kg-ot fogytam ez idő alatt. A bőrömön nem látszik, és biztos vagyok benne, hogy ez az edzéseknek köszönhető. A kondícióm sokkal-sokkal jobb, mint előtte volt, mindezekért IS nagyon hálás vagyok neki. Mindenkinek ajánlom Tamarát, aki a legprofibb személyi edzőt keresi!” Haáz Gyuláné Szilvi

Sanyi

“Fogyni szerettem volna pár kilót. Ma reggeli állás szerint 6 kilót sikerült úgy hogy 4 hete szinte semmit nem mozogtam a napi kétszeri kutyasétáltatáson kívül. Sajnos második héten megtalált a koronavírus. A közérzetem már jó. Éhséget nem éreztem egyszer sem, de eltűnt a puffadtság és telítettség érzése is. Nagyon sok olyan ételt megettem amit előtte talán csak megkóstoltam volna. A zabkásának pedig kimondott rajongója lettem. Összességében örülök, hogy neki álltunk, és tavasszal még fogom ismételni (és remélem akkor mellette tudok edzeni is).” S. Sándor

Bea 8 hét- 8 kiló
Megkértem Beát, hogy írja le történetét pár mondatban, hogy motiválni tudjon másokat is:
“2022.februárjában arra eszméltem, hogy megint felszaladt rám 8-10 kg súlyfelesleg annak ellenére, hogy heti 3-4 -szer edzettem. Rájöttem, hogy csak a sport nagyon nem lesz elég, tényleg változtatnom kell az étkezési szokásaimon. Ezért fordultam Tamarához, akitől heti szinten kapok változatos étrendet. A nagyon jó az benne, hogy valójában nem kell koplalni, csak odafigyelni, hogy többször egyek keveset, ami a munkám miatt nehéz, de ha valaki komolyan akarja, meg tudja oldani. A pékárukat nagyrészt kivettem az étrendből, de nem zártam ki teljesen, fehér kenyér helyett számos alternatíva van. Viszont reggelire a zabpehely nagyon finom, és sokáig nem leszek éhes utána. Tamara változatos étrendje segített, eddig 8kg mínusz. Nagyon örülök, mert tényleg van eredmény, és nem nehéz betartani sem. Egy-egy nap elcsábulás belefér. Millió köszönet és hála Tami!!!!!!” Bea

Az edzést 8 hónapja kezdtem Tamaránál, heti 2-3 alkalommal. Az eltelt idő alatt rengeteget javult a fizikai erőnlétem, 12 kg-val lettem kevesebb. Az edzésekre mindig felkészülten érkezik, a feladatok változatosak, egyénre szabottak, nagy hangsúlyt fektet a megfelelő bemelegítésre és a nyújtásra is. Kezdetben csípő és derékfájdalmak miatt kerestem edzőt, ezek már elmúltak, de az edzések pozitív hatása miatt szívesen folytatom a munkát. Ajánlom Tamara edzéseit azoknak, akik szakmailag felkészült, precíz, kedves, korrekt edzőt keresnek.” Kálmán

Viki még januárban keresett fel, a több évnyi ülőmunka után folyamatosan hátfájdalmakkal küszködött, a táplálkozási szokásai sem voltak rendben, mozgásszegény életet élt így felszedett magára pár kilót . Amikor elkezdtük a közös edzést, javasoltam neki, hogy minél többet kardiózzon, a heti kettő közös edzésünk mellett. Heti 4 kardió fért még bele neki, először csak 30 percet bírt, majd szépen lassan elérte az 50 percet. Változtatott a táplálkozásán, bevezette a rendszert, elhagyta a pékárukat és az édességeket, aminek az eredménye: 6 hét-6 kg, és a hátfájdalmai is megszűntek. Csak így tovább Viki!

Vélemények a Gymstickről:

“Közel 8 éve járok hozzád edzésre, egy szerencsés véletlennek köszönhetően. Egy sportsérülés utáni regenerálódás segítése érdekében kerestem a lehetőséget egy olyan mozgásnemre, amit végezhetek addig is, amíg a futásról a feltétlenül szükséges időre le kellett mondanom. Az általad tartott gymstick edzés egy teljesen ismeretlen terület volt számomra, így hajtott a kíváncsiság. Azon túl, hogy benned egy számomra tökéletes, lelkes, segítőkész edzőre leltem, egy folyamatosan bővülő, derűs csapat tagjává válhattam. Tőled olyan, folyamatos fejlődést biztosító, változatos edzést kapok, ami remekül kiegészíti a korábbi futó edzèseimet (amit önmagában már épp kezdtem egyébként is unni ). Az edzések hatására a vázizmom megerősödött, az izmaim tónusosabbak lettek, a mozgás iránti kedvem visszatért. Egy új élethelyzet miatt néhány hete Németországba költöztem a következő néhány évre, de a chillchili.hu weboldaladnak köszönhetően az iránymutatásod a táplálkozásban, a megelőző, javító, korrigáló regenerációban, a test minden területét érintő edzésvideókban bármikor elérhető számomra, illetve az online edzések léte miatt nem érzem, hogy “elengedted” volna a kezem vagy le kellene mondanom a változatos mozgásról. Köszönöm ezt is, ahogy azt is, hogy akár a család, barátok, ismerősök is belekóstolhattak az összejövetelek, a biciklis kirándulások és a fantasztikus edzőtáborok hangulatába, eseményeibe. Ezzel a társaságot is még jobban összekovácsoltad, rámutatva arra a lehetőségre, hogy a sport mennyire remek és nélkülözhetetlen tartópillére lehet a mindennapi életünknek.” Hantó Andi

„Tamikám! Sokat kapok Tőled. Fizikailag meggyötörsz rendesen, de az 51-hez közeledvén azért büszke vagyok magamra, hogy bírom. Érzem végre a testem, örülök a mindig jelentkező izomláznak, bár nagy figyelmet szentelsz a lenyújtásnak is, de ülő munkát végzek majd egész nap. Kivéve, mikor épp nem földet talicskázok az építkezés miatt. Alakul a testem, azaz kezdem újra látni a valaha volt izomzatomat, sokan nem is gondolják, hogy néni-korba értem. Ha nagyon befordulok magamba a napi gondok miatt, a jó zenék, a dinamikus mozgás sokat segít.
Az edzéseken mindig jó kedvem van, ennek köszönhetően nem veszek el a süllyesztőben. Sokat és sokféle edzésen voltam életemben, mert izgága nőszemély vagyok, a mozgás tart életben.
Maga a Gymstick is a kedvencem, de a Te kedves, vidám személyiséged nélkül talán alábbhagyott volna a lelkesedésem. Új vagyok itt. 3. éve élek Győrben, elvesztettem a régi ismerőseimet, barátaimat, ami nagyon megvisel. De a lányok és Te egy közösséget jelentetek nekem, hogy ne érezzem magam olyan elcseszetten egyedül. A táborban talán közelebbi barátságok is alakulnak majd. Szeretek közétek tartozni! Ha Veled edzem, kikapcsolok, csak a feladatra koncentrálok, nincs időm a gondjaimon agyalni. Felér egy építő agymosással. Szeretettel: Vízer Kata

Kati sikertörténete

“Sziasztok! Szeretném elmesélni röviden az én sikeremet a Gymstik tornával.10 évvel ezelőtt gerincsérvvel műtöttek, két héttel a műtét után már úszni jártam heti 3 alkalommal 3 éven keresztül. Majd kihagyás, újra kezdés, közben sok fájdalom és fájdalom csillapító és időközönként sok-sok szenvedés. Körülbelül másfél éve egy nagyon jó barátnőm mesélt Tamaráról és a tornáról amit tart. Elmentem és gondoltam megpróbálom. Iszonyú bénának éreztem magam, nem tudtam egyensúlyozni, fekvőtámaszt sem tudtam csinálni meg még egy csomó mindent. De tetszett és maradtam. Szép lassan olyan eredményeket értem el, hogy magam is csodálkoztam. Pl: tudok magassarkú cipőben menni(nem botorkálni),bírom az autóban a hosszú utakat(azelőtt 1 óra utazás megviselt). Heti 1 edzés Tamarával ,heti 3 úszást váltott ki nálam. Azóta mióta Tamarához járok nem kellett bevennem egyetlen fájdalomcsillapítót és ami számomra a csúcs, hogy újra tudok futni. Már 8,5 km-nél tartok úgy hogy nem fáj semmim. Megerősödtek a hátizmaim, javult az egyensúlyérzékem, ráadásként még valami, közben fogytam 6 kg-ot is. Mindenkinek és minden korosztálynak tudom ajánlani.” Csiszár Katalin

Heni sikertörténete

“Ismeretlen eredetű izombetegség miatt műtétek, utána évekig gyógytorna költözött az életembe. Egy idő után úgy gondoltam többre vagyok képes! Életmódváltás következett-egészségesebb, energikusabb és jó néhány kilóval könnyebb élethez. Kitartásom folyamatosan hozza meg a gyümölcsét. A fejlettebb izomzat stabilitást ad, javítja az egyensúlyomat és a koordinációmat. Ahogy fokozatosan nő a teljesítőképességem lelkileg is izmosabb leszek .Fokozatosan feszegetem a határaimat, közben hol sikerélményt, hol kisebb kudarcokat élek át-mindegyikből tanulok! Egyre erősebb, egyre lazább, egyre magabiztosabb leszek. Ez a hétköznapi helyzetekben is megmutatkozik. Vagyis a sport a lelki izmaimat is edzi . A Gymstick jelenti nekem a felüdülést, egészséget és a kikapcsolódást immár 4,5 éve egy szuper edzővel Tamara személyében. Aki szívét, lelkét, összes tudását arra fordítja, hogy a hozzá fordulók jobbak, egészségesebbek lehessenek. Hozzáértése, elhivatottsága és nyughatatlan igénye a megújulásra a garancia arra, hogy érdemes a bizalomra. Emellett a csapat húzóereje sem elhanyagolható ami számomra fontos!” Magyar Henriett

További sikerek az online programokon, MyTime Klubban:

Alíz sikertörténete

“Szia Tamara, szeretném mégyegyszer megköszönni a szuper edzéseket, a finom recepteket, és a kedves szavaidat, iránymutatást, amit a FittIroda Egészségprogram során nyújtottál nekünk! Az online edzések nem csak a testemet de a lelkemet is ápolták a bezártság alatt, előbbi számokban és a tükörben is látszik, aminek nagyon örülök, ezért megtartom a program alatt elsajátított szokásokat és folytatom ezt az utat amin a program által elindultam!” S. Alíz

Kata referencia

Kata 8 hónap -9 kiló

“Szeretném megosztani veletek, amit elértem!
Köszönöm annak, aki felnyitotta a szemem, hogy több időt fordítsak magamra, köszönöm azoknak, akik ösztönöztek és motiváltak és segítettek bármilyen formában  nem koplaltam csak elkezdtem mozogni és figyelni magamra! Tovább folytatom és mindenkit bátoritok, hogy hajrá sikerülni fog, amit igazán szeretnél csak akarni kell!” B. Kata

„Szia Tamara, mit adott az elmúlt hónap, mit tanultam?
– figyeljek tudatosabban az étkezésre
– mennyire fontos a testi-lelki béke, az egyensúly önmagammal
– sikerült a családba is becsempészni egy kicsit az egészséges életmódot, étkezésben és a testmozgásban is
– amit sajnálok, hogy nem találtam ilyen inspiráló közösséget már 15 évvel ezelőtt:)
Köszönöm neked, hogy segítesz a változásban!” Üdv: Orsi

 

“Mikor egy éve elkezdődött a bezárási mizéria, nagyon megijedtem, hogy vége a mozgásomnak, amire végre gyerek mellett rávettem magam. Heti 1 alkalom sokat segített a közérzetemen is és az állóképességemen is. Szóval mikor be kellett zárni a termet féltem, hogy itt volt vége! De aztán előrukkoltál a megoldással, ami heti online edzés illetve az új weboldaladat is megosztottad velünk. Nagyon megörültem neki, mert így tudtam, hogy nincs vége a mozgásnak. Vannak külön rövid videók amik nekem és szerintem sok időhiányos embernek sokat jelent 🙂 Rá is veszem magam kevés idő mellett ugyan de a mozgásra. Nagyon változatos kihívásokat is hozol időközönként, ami feldobja az egészet. Ami még külön szuper, hogy nem csak mozgással kapcsolatos dolgokat osztasz meg ezekben a csoportokban, hanem az étkezéssel kapcsolatban is nagyon hasznos és egészséges dolgokat és az életmódunkkal kapcsolatban is ha változtatni szeretnénk akkor te megadod az esélyt rá. Nagyon komplex, amit létrehoztál, amiért külön gratulálok neked. Köszönöm szépen, hogy a csapat részese lehetek! PUSZIIII” Kata

„Én 1 hónapja tartom a megfelelő étkezést. Több, mint fél évig küzdöttem, hogy normálisan neki álljak ( terhesség alatt +30kg )…a bevált módszer, 1 hétre előre elkészítem a étkezési tervemet, napi öt étkezéssel, Tamara receptjei között rengeteg ötlet van, a hűtőben külön polcom van, amin csak az én cuccaim vannak és azt is betervezem, ha tudom hogy csalás lesz (pl. szülinapom lesz, tuti kapok tortát…). A családnak mindig megmutatom a heti tervemet és előre jelzik, hogy mi az, amibe becsatlakoznak. Amibe nem, akkor mindenki tudja, hogy külön – maguknak kell megoldani (rendelnek, nagyi főz, akármi) Ezzel a módszerrel ( és persze mozgással ) -6kg az 1 hónap alatt – mondjuk nekem van miből fogyni  ” P.

„A gyakorlatok és izomlázam volt utána, aztán a 4. edzés után már nem annyira és egyre könnyebben mennek a gyakorlatok is. Nekem nagyon tetszik ahogyan összeállítod az edzéseket, mindig változatos. A végén a nyújtásokat is most már sokkal könnyebben megcsinálom, kezdek rugalmas lenni . Nekem azok a feladatok nehezebbek ahol nyújtott kézzel kell megtartani magam, a bal csuklóm olyankor fájni szokott és nem mindig tudom megcsinálni, de már javul az is. Az étrendet 100%-ban nem mindig tudom követni, de amit az első héten elküldtél útmutatót akkor az alapján eszek. A nasikat, cukros édességeket, pék árukat, fehér kenyeret sikerült elhagynom és ezért büszke is vagyok magamra és a Férjem is az. Már sikerült 4 kilót leadnom és a ruháimon is észreveszem, hogy alakulok. Sokkal jobban érzem magam, jobb a közérzetem és fittebb vagyok (pl.: ha reggel futnom kell a buszra akkor az nem fáraszt le annyira, mint korábban) Nagyon örülök, hogy Te vagy az edzőnk és segítesz nekünk  Üdv, Gyöngyi

„Lassan egy hónap letelik, azt mindenképp elmondhatom, hogy mióta elkezdtük (előtte csekély mozgás) energikusabbnak, kevésbé fáradékonynak érzem magam! Mindezek mellett azonban súlyra nem ment lejjebb a mérleg, igaz, nem is ez a célom, mivel kis izomfelvitel miatt kezdtem bele.Étkezés szempontjából párommal már eddig is az egészséges, kevés kalóriás vonalat erősítettük, de mostantól tervezek váltani és tényleg követni a meghatározott, kiírt étkezést. Biztos vagyok benne, hogy így még hatékonyabb lesz a program! Egyébként jól érzem magam, jók az edzések, szóval áldom a napot, mikor rávettem magam a jelentkezésre! 🙂 Ma tali!” R.

„Én állati hálás vagyok Neked. Bármit szeretnék csinálni, mindenre találok választ, videót nálad. Komolyan. Totál átfogtál mindent. Ha valaki változtatni akar, itt mindent megtalál.” A gátizomtorna meg külön ajándék! Pár éve voltam Kriston tanfolyamon, de csak néhány hétig csináltam, elfogyott a lendület…Most minden este fogom. Abszolút jó gyakorlatok! Egyszóval nagyon köszi! ” Andrea

 

Ti mondtátok a 21 napos kihívásról:

“Nagyon örülök, hogy rátaláltam a 21 napos kihívásra, igaz lemaradtam az első két napi videóról, zűrös napjaim voltak, de ma a 3. napon nekikezdtem nagyon jól esett a mozgás. Ülő munkát végzek, kötöttek az izmaim rettenetesen, erőnlétem is alig hagyja el a nullát és bevallom őszintén bármilyen egyszerűnek tűntek a feladatok bizony kimelegedve, megizzadva hagytam abba a tornát. Személy szerint nagyon köszönöm, hogy hoztál egy ilyen lehetőséget és valóban ösztönöz, hogy csak 1 napig érjük el a videókat, mert így mindennap megcsináljuk a tornát. Nagyon ötletes dolog ez az egész program.  ”

“Az elmúlt hét margójára: Igényesen felépített edzések, finom smoothie-k, hasznos tippek, remek közösség! Még sorolhatnám tovább…köszönöm, hogy itt lehettem!!”

“Nagyon jó, hogy a kihívás által végre többet foglalkozok magammal. 
A mozgást már sikerült beépítenem a napjaimba, de így is van egy kis izomlázam a tegnapi után. 
Mivel a smoothie-hoz nem voltak a megadott hozzávalóim, ezért uborkát, céklát és almát használtam. Nagyon ízlett, úgyhogy ezt is muszáj lesz bevezetnem. 
Tegnap este nagyon jól esett a meditáció, lenyugtatott egy zizi nap után. 
Köszönöm szépen, Tamara! ”

“Szuper jó volt a mai edzés, köszönöm Tamara! Az ÉNidős feladat amilyen könnyűnek tűnt, számomra olyan, nehéz volt…talán emiatt is vagyok itt, mert valami nem okés önmagammal. A smoothie félig volt csak meg, de több zöldség szerepelt ma az étrendben.”

“Sziasztok! Örülök, hogy ismét egy motiváló csapat tagja lehetek Sajnos a mai napom úgy alakult, hogy a mozgást nem tudtam megcsinálni de most a meditációra szakítottam egy kis énidőt! Imádtam, mert feszült hetek vannak a hátam mögött és most úgy érzem, hogy ismét önmagam vagyok!”

“Őszintén? Fájdalmas volt a mozgás…mert már befeszült minden porcikám az elmúlt 1 hónapban…pedig a suli alig kezdődött el az ovi is csak egy hónapja tart mégis.
Kellett valami más, kellett ez a csoport az Énidő, s Tamara . Köszönöm az edzést , a legkisebbem a felét velem együtt csináltam, majd miután leraktam őket aludni, jöhetett a meditáció, ellazított, feltöltött, pluszt adott, köszönöm…s bocsánat, hogy ilyen hosszúra eresztettem.
Jó pihenést mindenkinek, holnap újra itt”

Ti mondtátok a Tavaszi fittanyukák kihívás után:

„Fantasztikus volt, nagyon köszönöm, érzem minden porcikámat, az utolsónál sima guggolást csináltam, de nagyon jól esett, köszönöm mégegyszer! Várom a holnapot! További szép estét!”

„Sziaaaaa! Megcsináltam a mai edzés…basszus alig bírtam. Ennyire le tud gyengülni az ember. 1,5 hónap kihagyás után ma kezdtem dolgozni és ezt a rövid edzést alig bírtam. Meghaltam a végére remeg e kezem lábam, de nagyon köszönöm! ”

 „FittAnyukák, valóban #együttkönnyebb! Ma kezdődött a menstruáció első, gyilkos napja és ahelyett, hogy antiszoc módba kapcsolatam volna, megcsináltam a mai napi kihívást. Ti motiváltatok, köszönöm! ❤️”

„Nagyon szuperek ezek a receptek. Végre olyan étrend ami finom is így nem kell nagy erőfeszítés a betartásához. „

„Szuper minden nap. Már várom a holnapi edzést. Tökéletesen jó egy fárasztó nap levezetésére. Szép estét!”

 „4.nap is teljesítve, nagyon tetszik, hogy változatosak a gyakorlatsorok. Így mindig nagyon kíváncsian vágok bele az edzésbe! Köszönöm ”

 „Fantasztikus amit csinálsz! ❤️”

„Szuper volt Tami! Imádom, ahogy végig mosolyogtál! Én közbe meg kiköptem a tüdőm néha…”

 „Ez a feladat pont jó volt mára! Köszi, hogy erre a táméra is gondolsz! ”

 „Köszönöm szépen! Neked köszönhetem, a múlt hét meghozta a kedvemet újra a mozgáshoz!”⁣

Ti mondtátok a 21 napos kihívás után:

„Szia Tami! Nagyon köszönöm, hogy részt vehettem a kihívásban, jó érzéssel töltött
el, hogy újra veled edzhetek, annyira szerettem az edzéseidre járni és úgy
döntöttem, hogy folytatnám. Szeretnék csatlakozni a fitt anyukák klubjához, mivel számomra nagyon is hasznosak mindegyik edzés.
Beszeretném építeni a mindennapjaimba. A hengerezést nem csinálttam, henger hiánya miatt, abban is tudnál segíteni, szeretnék beszerezni! Az étkezést még egy kihívás számomra, de mivel elkezdtük a hozzátáplálást kisfiammal, így én is több gyümölcsöt és zöldséget eszek, illetve tartom a 3 óránkénti étkezést, megkell mondanom, nagyon jó módszer, mert nem vagyok éhes! Noelt 1 hónapos koráig tudtam szoptatni, így utána már én is elhanyagoltam az étkezésem, de próbálkozok jó felé haladni ezen téren is! Szép estét Nektek!” M. Mónika

“Szia Tamara! Bár személyesen nem ismerjük (még) egymást, de nagyon örülök, hogy Rád találtam szuper recepteket töltöttél fel! Megmondom őszintén nekem már ez az 1 hét kihívás bőven megérte ezt az 5000 Ftos havi díjat amit éppen most fizettem ki Ha te nem vagy akkor nem indult volna egy hatalmas lépés az életünkben az egészséges táplálkozás felé! Mert régóta tudom, hogy ez kell, hogy elinduljanak a kg-ok lefelé, a torna, futás sajnos nagyon kevés önmagában. Szóval megegyszer köszönöm szépen a férjem nevében is! ” Szandra

„Most néztem meg a videód Tami! Olyan sokszor gondolok azokra a dolgokra én is, amiről beszéltél, csak mindig elhessegettem. Erős vagyok, bírok mindent, az “én” még ráér… Köszi, hogy ennyire őszinte vagy és megmutatod a sebezhetősèged… Ez terel engem is a helyes/más irány felé. ”  H. Andi

velemenyek- fittirodA - Chill & Chili Életmódváltás
velemenyek- fittiroda - Chill & Chili Életmódváltás
velemenyek- fittiroda - Chill & Chili Életmódváltás
velemenyek- fittiroda- Chill & Chili Életmódváltás
velemenyek- fittiroda - Chill & Chili Életmódváltás
velemenyek- fittiroda-Chill & Chili Életmódváltás
velemenyek- fittiroda - Chill & Chili Életmódváltás

Szeretnéd te is formába hozni magad?

Már csak egy lépés választ el attól, hogy mostantól fittebben és egészségesebben  élj!

Kezdd el most!